Jelentés a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség gazdasági tevékenységéről 2001-2005

Szövetségünk történetében a 2001-ben végrehajtott egyesületté való átalakulás több szempontból is fordulópontot jelent. Az egyik ilyen az önálló gazdálkodásra való áttérés, ami a korábbinál lényegesen nagyobb mozgástér biztosítása mellett új, korábban ismeretlen feladatokkal is járt. Ha mégoly szerény mértékben is, de a tagdíjakból saját, rendszeres bevételekkel rendelkezünk. Emellett pályázatok útján állami forrásokhoz is hozzájuthatunk, melynek előfeltétele ugyancsak az egyesületté alakulás volt. E két, méretében igencsak eltérő pilléren alapszik egyesületünk gazdasági működése. A harmadik lehetséges pillér az ún. szponzori támogatások lehetnének, ennek felkutatására azonban szakmánk jellege és eddigi leterheltségünk miatt mindmáig nem volt reális lehetőségünk. Ennek kimunkálása – amennyiben egyáltalán lehetséges – az elkövetkező ciklus egyik feladata lehet.
Tekintettel arra, hogy egyesületünk kitűzött céljai (tanulmányutak, szakmai rendezvények, kiadványok összeállítása stb.), sőt működése is pályázati támogatásoktól függ, ráadásul e célkitűzések némelyikét nyertes pályázat esetén is előfinanszíroznunk kell, létszükségletté vált az ehhez szükséges egyesületi pénztartalék mielőbbi felhalmozása. Ennek felismerése határozta meg gazdálkodási alapelveinket. Így bevételeinket (tagdíj; pályázati támogatások 5%-ának visszatartása rezsiköltség címén; tanulmányutak, rendezvények önköltségi hozzájárulásai; bankszámlakamat) igyekeztünk tartalékképzésre fordítani, míg a kiadásokat lehetőség szerint a pályázati támogatásokból fedeztük. Ezzel a 2001. áprilisi 0.- forintról 2005. január 1-jéig saját pénzeszközeinket 429.557.- forintra növeltük. Vagyonunk évenkénti alakulásáról az 1. sz. táblázat tájékoztat.

1. sz. táblázat az MFLSZ vagyoni helyzetéről:

2001.04.24 2002.01.01. 2003.01.01. 2004.01.01. 2005.01.01.
Pénztartalék 0.- 18.136.- 74.819.- 245.918.- 429.557.-

Az önálló gazdálkodásnak már a kezdeti időszakában kiderült, hogy szakszerűen, és az egyébként igen bonyolult előírásoknak mindenben megfelelő módon ezt a feladatot tapasztalt szakember nélkül nem tudjuk megoldani. Ezért 2002-től könyvelőt alkalmazunk, aki az éves könyvelési munkákon túl elkészíti az egyesületi adó- és TB-bevallásokat, bérszámfejtéseket, valamint a folyton változó előírások ismeretében tanácsadóként támogat az évközi gazdálkodásban. Segítségével sikerült elsajátítanunk és alkalmaznunk a gazdálkodás szabályszerű, átlátható ügymenetét. A szervezeti átalakulás egyik kötelező feltétele volt az egyesületi bankszámla nyitása. Választásunk egy hozzánk hasonló szakmai egyesület, a Magyartanárok Egyesülete kedvező tapasztalatai alapján esett a HBW Expressz Takarékszövetkezetre.

Gazdálkodásunk évenkénti adatait az éves pénzügyi jelentésekben már közzétettük, így ezek ismételt felsorolása ehelyütt szükségtelen. Összefoglalásul csak a pályázati támogatások és felhasználások évenkénti alakulását tekintjük át a 2. sz. táblázatban:

2002
2003
2004
2005 (terv)
Pályázatok száma
2
3
4
5
Pályázati támogatások
1.562.000.-
1.350.000.-
1.979.000.-
3.616.000.-
Felhasználás
1.141.654.-
689.159.-
(559.041.- ft. áthúzódott
2004-re)
1.615.787.-
+559.041.-(2003-ról)
Maradvány
420.346.-
101.800.-
363.213.-

Működésünk első éve (2001) csonka év volt, hiszen az alakuló közgyűlés után a hivatalos bejegyeztetés csak nyáron történt meg, így abban az évben pályázatokon nem indulhattunk. 2002-ben már részt vehettünk pályázatokon, de az NKÖM működési támogatását még nem igényelhettük a pályázati időszakban (tavasszal), mivel ott előfeltétel volt a minimálisan 1 évi egyesületként való működés. Ez a forrás csak 2003-tól nyílt meg számunkra.

Az első években komoly gondot jelentett egyes pályázatok előfinanszírozása, ha a támogatás folyósítása valamilyen okból késedelmet szenvedett. Mai tartalékainkkal ez már áthidalható, pl. a működés előfinanszírozása tekintetében, de nagyobb összegű támogatások (pl. tanulmányutak, szakmai napok) megelőlegezése még meghaladja erőinket. Erre a 2004-es pénzügyi év komoly tanulságokkal szolgált. 2004-ben valójában 6 pályázatot zártunk le, mivel kettő (1 teljes egészében, 1 részlegesen) megvalósítása az előző évről áthúzódott. Ennek fényében a 2005-ben beadott/beadandó pályázataink száma csak látszólag növekedett. Ezek közül várhatóan csak a két működési támogatásra szóló igényel előfinanszírozást, ami még nem haladja meg teherbíró képességünket.

Összefoglalva: az elmúlt időszakban lezajlott egyesületünk önálló gazdálkodásának és saját vagyonának megalapozása. A pályázati támogatások lehetőséget teremtettek működésünk stabilizálásához és szakmai célkitűzéseink pénzügyi hátterének biztosításához.

Budapest, 2005. április 18.

Molnár László sk.
alelnök