Jelentés az MFLSZ 2007. évi gazdálkodásáról

– elnökség és közgyűlés által elfogadva –

A 2007. esztendőben fő célkitűzésünk továbbra is a működés biztosítása és lehetőség szerint az egyesületi vagyon megőrzése, esetleg legalább kis mértékű gyarapítása volt. Állandó bevételeink továbbra is a tagdíjakból származnak, amelyeknek beszedését a 2007. évi pénzügyi tervben kiemelt feladatként fogalmaztuk meg. Az intézményi és egyéni tagok számára küldött levelünk beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az egyéni tagok közül többen rendezték tartozásaikat, az intézmények többsége pedig már az első félévben befizette éves tagdíját. Míg a korábbi években működési célú pályázatokon elnyert összegek általában fedezték a működési kiadásokat, az idei esztendőben ilyen célra fordítható 150 ezer Ft-os pályázati kifizetés továbbra is csak a kiadások csekély hányadának finanszírozására volt elegendő.

Bevételek (a táblázatokban szereplő tételek tájékoztató jellegűek, a tételes könyvelés – a pénztárkönyv lista, a bank és a pénztár forgalom lista, az összesített és tételes jogcím analitika – a titkárnál megtekinthető)

Megnevezés
Összeg
Megjegyzés
Bankszámlakamat
4271.-
Támogatás
3000.-
Pályázati támogatások
970. 000.-
3 pályázatra összesen (NKA 420e, NKA 400e, NCA 150e)
Tagdíjbevételek
450. 000.-
Ebből 19 db intézményi befizetés
Vándorgyűlés hozzájárulás
110. 000.-
Összesen:
1. 537. 271 .-

A 2007-es esztendőben a Szövetség a célzott támogatásokra és működési kiadások fedezésére is nyújtott be pályázatot. Működési célú támogatást már csak az NCA-tól igényelhettünk, az NKA pedig a vándorgyűlés megrendezésére, illetve az elmúlt esztendőben összeállított 1956-os kötet megjelentetésére ítélt meg hasonló nagyságrendű összegeket.

– 1. Az NKA 2207/113 sz. pályázatán 420.000,- Ft támogatást nyertünk a Sopronban megrendezett vándorgyűlés lebonyolítására.
– 2. Az NKA 2231/0927. sz. pályázatával 400.000 Ft-ot biztosított a „Magyarországi felsőoktatási intézmények 1956-os dokumentumai” című forráskiadvány megjelentetésére
– 3. Az NCA-ORSZ-07-P-0235. sz. pályázatán 150. 000 Ft működési támogatásban részesültünk.

A Sopronban rendezett vándorgyűlésen aktuális szakmai kérdésekről szóló előadásokat hallgattak meg a résztvevők (a magyarországi levéltári rendszer jövője, hallgatói nyilvántartások adatbázisainak elkészítése, levéltári digitalizálási programok). Az előadásokon kívül meglátogattuk a Mosonmagyaróváron kialakításra kerülő egyetemi levéltári részleget, valamint a pozsonyi egyetemi levéltárat. A szakmai program az NKA pályázati forrásból és a résztvevő egyesületi tagok befizetéseiből valósult meg. A felmerülő költségek kifizetése ebben az esztendőben nem okozott nehézséget, mivel a résztvevők befizetései, valamint a pályázati támogatás átutalása időben megérkezett.
A második számú pályázati összeget teljes egészében az 1956-os kötet nyomdaköltségeinek fedezésére fordítottuk.
A harmadik számú pályázatból származó összegeket működési célú kiadások fedezésére használhatjuk fel a 2007. június 1. és 2008. május 31. közötti időszakban. Kiadásaink közül a könyvelési díj, postaköltség, útiköltség, internetes kiadások valamint az irodaszer vásárlás költségeinek egy részét kívánjuk ennek a pályázatnak a terhére elszámolni.

Kiadások

Megnevezés
Összeg
Megjegyzés
Bankköltség
23. 818.-
Részben elszámolásra kerül az NCA-ORSZ-07-P-0235. sz. pályázatára
Reprezentáció (közgyűlés, karácsony)
16. 646.-
Irodaszer, nyomtatvány
3. 445.-
Könyvelés díja
80. 000.-
Elszámolásra kerül az NCA-ORSZ-07-P-0235. sz. pályázatára
Postaköltség
6. 913.-
Útiköltség (saját gk., vonat)
131. 774.-
Részben elszámolásra kerül az NCA-ORSZ-07-P-0235. sz. pályázatára
Útiköltség
5. 195.-
Internetes szolgáltatás (honlap, WEB tárhely)
117. 336.-
Részben elszámolásra kerül az NCA-ORSZ-07-P-0235. sz. pályázatára
Egyéb költség (könyvutalvány vándorgyűlés előadóinak, MTI-től képek vásárlása 1956-os kiadványhoz)

28. 730.-
Járulékbefizetés (SZJA)
265. 680.-
Pályázathoz kapcsolódó szja az
Járulékbefizetés (TB, nyugd.)
306. 271.-
Pályázathoz kapcsolódó járulékok részben az NKA sz. pályázat terhére elszámolva
Személyi kifizetés (titkár megbízási díj, pályázati megbízási díjak)
462. 069. –
Pályázati megbízási díjak az NKA 2233/15381/06, NKA 2233/05731/06 pályázat terhére elszámolva
Tanulmányút (utazás, szállás, étkezés)
456. 140.-
420. 000 Ft az NKA 2207/113 sz. pályázat terhére elszámolva
NKA 2231/0927. sz pályázat 1956-os könyv nyomdaköltsége
402. 255.-
Az NKA 2231/0927 pályázat terhére elszámolva 400. 000 Ft
Összesen:
2. 306. 272-

A könyvelő tiszteletdíja továbbra is évi 80 ezer forint volt, amelyet decemberben fizettünk ki. Az alapszabály módosítása miatt a szövetség titkára 2005-től díjazásban részesül, amelynek összege ebben az esztendőben 100 ezer forint volt, kifizetésére szintén decemberben került sor.

A 2007. december 31. pénzügyi zárás szerint az egyesület összes vagyona: 876. 343 Ft

Folyamatban lévő pályázat összege jelenleg nem szerepel az egyesület vagyonában.

Budapest, 2008. február 26.

Kissné Bognár Krisztina
titkár
sk.

Zsidi Vilmos
elnök