Beszámoló a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2011. évi tevékenységéről

Okulva a 2010-es tapasztalatokból a tavalyi év munkatervét már szerényebben állítottuk össze, így a tervezett feladatokat maradéktalanul meg is tudtuk valósítani. Az alapszabályban foglalt célokat a tárgyévben is teljesítettük. A gazdálkodás rendje a szabályoknak megfelelő volt.
Az MFLSZ tagjainak száma 2011. december 31-én 65 volt: 47 fő természetes személy (ebből 5 fő nyugdíjas, 1 tiszteletbeli tag), 18 intézményi tag.
Az egyesületi eseményekről a Hírlevélben, valamint az MFLSZ honlapján (www.mflsz.hu) folyamatosan tájékoztatást adunk. Szervezetünkben változás nem történt, honlapunk azonban 2012-től megváltozott címen lesz elérhető.
A munkatervben foglaltakhoz képest előre nem tervezett feladat is hárult egyesületünkre, mely jelentős lekötöttséggel járt. A készülő felsőoktatási törvényben szerettük volna megjeleníteni az egyetemi levéltárakat, méghozzá a valóságnak megfelelő formában, mivel a korábbi törvényből ez sajnálatosan kimaradt. A törvényalkotási folyamatban az első társadalmi egyeztetéstől kezdve (2010 ősze) részt vettünk, de a munka dandárja 2011-re esett. A szövegjavaslat és indoklás elkészítésében segítségünkre volt a NEFMI Levéltári Osztálya, a módosítás beterjesztésében pedig a levéltárügyért felelős miniszteri biztos. A kijárás (lobby-munka) során kapcsolatot találtunk kormányzati tényezőkhöz, az országgyűlés kormánypárti frakciójához, a törvényelőkészítő munkacsoporthoz és bírtuk az MLE tevékeny támogatását is. Mindezek ellenére a törvény végszavazásán javaslatunk elbukott, így ez idő szerint már csak a végrehajtási utasításban bízhatunk. Külön is megemlítendő, hogy az egész kijáró munkában nem csak elnökségünk, de két tagunk is szerepet vállalt.
Ugyancsak tavaly került sor – egyesületünk történetében első alkalommal – az NKA éves ellenőrzési tervében előre jelzett pénzügyi és szakmai ellenőrzésre, mely 2010. évi vándorgyűlési pályázatunk megvalósítását és elszámolását vette górcső alá. Az ellenőrzés szabálytalanságot nem talált, csak néhány, a jövőben hasznosítandó észrevételt tett.
A munkatervben foglaltak az alábbiak szerint alakultak:

1. Közgyűlésünkre 2011. március 10-én került sor. Vendéglátónk ezúttal a Magyar Képzőművészeti Egyetem volt. A szokott rendben lezajlott közgyűlés után lehetőség nyílt a könyvtár és a levéltár meglátogatására és rövid ismerkedésre e speciális szakterületű és hangulatú egyetemmel.

2. Szakmai napunkat a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának olvasótermében tartottuk meg április 7-én. A műhelybeszélgetés témája az egyetemi levéltári anyagok digitalizálásának helyzete, az eddigi munka tapasztalatai, a továbblépés lehetőségei voltak. A munkában egyházi és önkormányzati levéltáros kollégák is részt vettek. A rendezvényt az MLE Oktatás- és Tudománytörténeti Szekciójával közösen szerveztük. Az előadók honoráriumát az NKA-pályázaton (NKA 2204/0070) elnyert 225.000,- forintnyi támogatásból biztosítottuk. A pályázatot lezártuk, az elszámolást a pályáztató elfogadta.

3. Az NCA-tól 2010-ben elnyert 329.250,- forint összegű pályázati támogatásnak (NCA-CIV-10-E-0325) köszönhetően felújítottuk az először 2002-ben kiadott MFLSZ-kiadványt. Az egyesületünket ismertető könyvecskét a pályázati kiírásnak megfelelően, az eredeti változathoz képest módosított formában, de színes kivitelben készítettük el egy keszthelyi nyomda segítségével. A pályázatot lezártuk, az elszámolást a pályáztató elfogadta.

4. Az MFLSZ honlapjának továbbfejlesztése tavaly már kizárólag önerőből, 100.000,- forint előirányzattal indult meg. A munka a tervezettnél vontatottabban haladt, így a lezárás 2012 elejére tolódott át, 2011-ben az előirányzatnak csak a felét használtuk fel. A honlap megújításával párhuzamosan váltottunk a tárhely szolgáltató tekintetében is. Az eddigi SWI Kft-től a Semmelweis Egyetemre telepítettük a honlap tárhelyét. Részben az egyetemhez is kapcsolható, nonprofit civil szervezet lévén ezt a szolgáltatást, egyelőre legalábbis, térítésmentesen vehetjük igénybe.

5. Vándorgyűlésünkre Pécsett került sor augusztus 29-31. között. A konferencia ezúttal két szekcióban zajlott, két témát érintetve. Ezek „A levéltárak szerepe a fenntartók arculatformálásában”, illetve „Egyetemi autonómia a levéltári források tükrében Magyarországon” voltak. Az elhangzott előadásokat szándékunk szerint kiadványban is közzétesszük. Előadóként neves külső szakembereket is sikerült megnyernünk. A vándorgyűlés megrendezését az NKA 600.000,- forinttal támogatta. A pályázatot lezártuk, az elszámolást a pályáztató elfogadta.

6. A jelentős személyi átfedéseknek is köszönhetően továbbra is felhőtlen az együttműködésünk az MTA Egyetemtörténeti Albizottsággal (ld. még 8. pont), illetve az MLE Oktatás- és Tudománytörténeti Szekciójával. Szakmai napunkat is ez utóbbival közösen szerveztük.

7. A magyarországi felsőoktatási intézmények képesítő és doktori okleveleinek összegyűjtése a kezdetektől 1948-ig. 2011-ben sikerült felélesztenünk tetszhalott állapotából ezt a munkaprogramunkat. Pályázati források híján a Semmelweis Egyetem Levéltára támogatásával folytattunk kutatásokat Sopronban, Pannonhalmán, Pozsonyban és Pécsett, illetve Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Az elvégzett munkák után az anyaggyűjtés lezárása 2012-re már reális közelségbe került.

8. Újabb külföldi szakmai kapcsolatok kiépítése, illetve a társegyesületekkel történő együttműködés. Alelnökünk májusban látogatást tett a krakkói egyetemi levéltárban, júniusban pedig részt vett egy drezdai egyetemi levéltári konferencián. Ugyancsak részt vett a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság két tavalyi ülésén, Lisszabonban és Oslóban. Egyesületünk szervezőként vett részt egy szeptember végi egyetemtörténeti konferencián Prágában. A visegrádi országokbeli tudományos szervezetek összefogásával megvalósult rendezvényt a Visegrádi Alap, az MFLSZ részvételét (5 fő előadó) az NKA támogatta 200.000,- forinttal. Együttműködő partnerünk az MTA Egyetemtörténeti Albizottsága volt.
Egyesületünket az elnök képviselte a MELTE (Pécs) és az ÖLT (Eger) vándorgyűlésén, az MLE balatonfüredi vándorgyűlésén pedig számos tagunk vett részt. A MELTE-hez fűződő jó kapcsolataink jegyében több tagunk segédkezett a Piarista Rend Levéltárának nyári átköltöztetésében.

9. „Évfordulók a magyar felsőoktatásban” c. összeállítás kibővítése kari szintig
Dr. Kiss Márton folyamatosan tartja karban ezt a programot, a 2011-ben esedékes rész határidőre elkészült.

Budapest, 2012. február 17.
Dr. Molnár László sk.
elnök