(2007. november 6.)

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár díszterme

A szakmai nap fő témája a levéltári szakterület stratégiai terve volt.

Vitaindító előadásában az egyesület elnöke, Szögi László rámutatott, hogy alapvető kérdésként a levéltári szervezeti struktúra ügye merült fel. Az előre elkészített vitaanyagot az egyesület területi szekcióiban előzetesen megtárgyalták, nemkülönben Tyekvicska Árpád (Nógrád Megyei Levéltár) terjedelmes különvéleményét, amely a Levéltári Közlemények hasábjain is megjelent. Ezek alapján elmondható, hogy a többség véleménye szerint a jelenlegi, kb. 50 év alatt kialakult levéltári szerkezet megtartása indokolt. Bár központosító szándékaival ellentétben a magyar állam feladatelhárító magatartása, valamint a forráshiány pont a kormányzat által meghirdetett központosítást, és a regionális levéltárak kialakítását teszik eleve kivitelezhetetlenné. Nyugati példák alapján egyébként is ezzel ellentétes természetes folyamatok valószínűsíthetők a jövőben, vagyis városi, gazdasági, médialevéltárak fognak alakulni még akkor is, ha a jelen anyagi körülmények ez ellen hatnak. Egyes beérkezett anyagokban erős kritika érte a szakmai egyesületeket a gyenge érdekérvényesítő képességeik miatt, különösen a múzeumi vagy könyvtári szakterületekkel való összehasonlításban. A társterületeken megvalósított monstre rendezvényekhez (mint a Nagy Könyv vagy a Múzeumok éjszakája) foghatóval a levéltárak nem rukkoltak elő. Ennek egészen egyszerű oka van: a társadalmi érdeklődés az említett területeken lényegesen nagyobb, amit nem lehet ellensúlyozni.

Ezután a szekcióvezetők, illetve a szekciók képviselői reagáltak a stratégiával kapcsolatos vitaanyagra, főleg a szervezeti kérdéskörre. Sölch Miklós beszámolt róla, hogy a MOL-ban októberben rendeztek szakmai vitát a stratégiai anyaggal kapcsolatban. A 80-as években már felmerült a regionális levéltárak kialakítása, de a szakma ellenállásán ez elbukott. Azon kívül forrás sem látszik a megvalósításra. Ezzel együtt hasznos lenne, ha megvalósulna az elképzelés, hiszen elsősorban a még be nem gyűjtött anyagokat gyűjthetnék össze. A MOL vállalná a regionális hálózat irányítását, bár ez máris ellenkezést váltott ki az ÖLT részéről. A levéltárak közönségkapcsolatai tekintetében szerintük sem képzelhetők el olyan monstre akciók, mint a könyvtári vagy múzeumi területen. Ezt a levéltárak jellege és alapfeladata sem teszi lehetővé.

A Dél-alföldi szekció álláspontját Erdész Ádám ismertette, miszerint az e-levéltárak fejlesztése nem jelentheti a hagyományos levéltári hálózat elhanyagolását. Szükséges lenne létrehozni a levéltárügy szakmai vezető testületét, akár egy országos főlevéltáros kinevezésével, akár a szakfelügyelet önállósításával. Fontosnak tartják megtiltani magáncégek részére, hogy köziratok kezelésével foglalkozzanak. A regionális levéltárakkal kapcsolatban kifejtette, hogy amíg a közigazgatásban nincs változás, vagyis ténylegesen nem jönnek létre a régiók, addig a levéltárügyben indokolatlan és kifejezetten káros a stratégiai tervekben ezt a levéltártípust akár csak megjeleníteni is.

A Közép-magyarországi szekció nevében Csombor Erzsébet szólalt fel. Vitatta az anyag kiindulópontját, miszerint az egész levéltárügy válságban lenne. Szerintük egyszerűen csak pénzügyi problémák terhelik a szakmát, amely sajnálatos módon kimaradt a nemzeti fejlesztési tervekből az egyedüli e-levéltár téma kivételével. Kérdéses az egész levéltári stratégia létjogosultsága, hiszen a kiindulópontul szolgáló közigazgatási átalakítás teljesen bizonytalan. Példaként hozta fel, hogy a környező országokban fel sem merült a levéltári struktúra átalakításának igénye. Véleményük szerint nem szabad erőltetni a városi levéltárak létrejöttét, de a lehetőséget nyitva kell hagyni.

A Nyugat-magyarországi szekciót Káli Csaba képviselte. Alapvető kérdés az iratok tulajdonjoga, vagyis az állami és önkormányzati iratok szétválasztása. 2005-ben hozzávetőleg 25%-os volt az állami iratok aránya a megyei levéltárakban, amibe a gazdasági iratokat még bele sem számolták (pl. az állami vállalatokét). A regionális levéltárak kialakítását pénzügyi szempontból lehetetlennek ítélik különösen, hogy az állami finanszírozás eddigi csatornái megszűntek. Nem kell tartani attól, hogy gombamód szaporodnának a városi levéltárak, hiszen 12 év alatt mindössze négy ilyen alakult. Lényeges, hogy változás csak szerves fejlődés útján történhet, egyetlen tollvonással semmiképp. Az állami és önkormányzati anyag hibrid állapota még sokáig meg fog maradni.

A Felső-magyarországi szekció ülését, mely 5 levéltár 13 munkatársának részvételével zajlott, Rózsa György foglalta össze. Kiemelte, hogy a fejlesztési tervekben csak az e-levéltár jelent meg. Reális veszélynek látják annak lehetőségét, hogy az új levéltári struktúra kialakítása a jelenlegi levéltári területről történő pénzelvonással járhat. Ő is aláhúzta, hogy igen gyenge a szakma marketing tevékenysége.

Bősze Sándor a Dél-dunántúli ún. „minta régiót” képviselte, ami valójában egy önkormányzati társulás. Hangsúlyozta, hogy régió sem de facto, sem de iure még nem létezik. Fontos lenne annak tisztázása, hogy regionális önkormányzati vagy regionális állami levéltárak jönnek-e majd létre?

Sarusi-Kiss Béla a budapesti – Pest megyei szekció ülésén elhangzottakat tolmácsolta. Ők az anyagot nem tekintik levéltári stratégiának, ugyanakkor támogatják Tyekvicska tervét a levéltári gerinchálózat létrehozására.

A MELTE részéről Mózessy Gergely megemlítette, hogy az anyag egyáltalán nem érinti az egyházi levéltárakat, igaz ezt nem is teheti, hiszen nem állami fenntartású intézményekről van szó. Két éve drasztikusan lecsökkentették az egyházi levéltárak állami támogatását, ami az okozott működési nehézségeken túl az állami ellenőrzés jogalapját is érinti. Magyarul, ha az állam nem járul hozzá a nemzeti kultúrkincset őrző egyházi levéltárak fenntartásához, beleszólni sincs joga azok ügyeibe. Tehát megkérdőjelezhető az állami szakfelügyelet rájuk is kiterjedő hatásköre.

Az MFLSZ részéről Zsidi Vilmos az anyag egyetemi levéltárakkal foglalkozó igen rövid részére reflektált, illetve az ehhez fűzött, eleve rövidre szánt kiegészítést adta elő. Lényeges, hogy az egyetemi levéltárak intézményként legyenek kezelve akkor is, ha szervezetileg egyetemi könyvtáron belül működnek. Ugyanígy alapvető, hogy garanciát kapjanak a megfelelő raktári és személyi feltételek vonatkozásában.

A levéltárosok közül utolsónak felszólaló Tilcsik György hangsúlyozottan nem az ÖLT álláspontját – mert ilyet nem alakítottak ki – csak saját véleményét közölte, miszerint az elkészült anyag nem veszi figyelembe az eredeti célt. Eleve indokolatlan és figyelemelterelő hosszú távra szóló stratégiák kidolgozása akkor, amikor a napi működési problémák is katasztrofális méretűek. A tervezett új hálózat egyébként is a meglévőt lehetetleníti el. Fontos a tulajdonlás kérdése, bár ebben aligha lehet vita. Mivel nemzeti kultúrkincsről van szó, annak megőrzése egyértelműen állami feladat.

Végül Vígh Annamária, az OKM Közgyűjteményi Főosztályának vezetője tartott hosszú hozzászólást. Dicsérőleg emelte ki a Tyekvicska-féle tanulmányt, bíztatva a többi levéltári vezetőt is hasonló elaborátumok kidolgozására, hiszen véleménye szerint a képességeik megvannak hozzá. Fontosnak értékelte, hogy a szakterület rendelkezzen stratégiai elképzelésekkel, egyben részletes útmutatásokkal szolgált egy ilyen stratégia kidolgozásához. Ezzel zárult a szakmai nap délelőtti része.

A délutáni részben a szolgáltató levéltár témakörét járták körül a megjelent kollégák. Dr. Szögi László előzetesen azt emelte ki: áttörésnek kell történnie abban, hogy a társadalom értse/értékelje, kik vagyunk, mi a levéltár. Számos felszólalás követte gondolat- és vitaindító mondatait. Turbuly Éva (Sopron Város Levéltára) például arról beszélt, kitörési pont lehet a létjogosultság bizonyítása, hiszen szolgáltatás az is, amit most csinálnak a levéltárak (pl. iratellenőrzés, kutatószolgálat stb.). Csombor Erzsébet (KEMÖL) a kultúra mint áru fogalmáról szólt, valamint a levéltári órák nyújtotta lehetőségek kihasználásáról, továbbfejlesztéséről. Cseh Gergő Bendegúz (ÁBTL) az identitáskutatás fontosságát hangsúlyozta, illetve adatbányász szoftverek alkalmazási lehetőségeiről beszélt a hatalmas energiát, időt, pénzt igénylő adatbázisok mellett, helyett. Breinich Gábor (BFL) a levéltárakkal szembeni elvárásokat, ill. az erre való korszerű reagálási módokat ismertette. Véleménye szerint az adatszolgáltatás, kutatási témák, kiállítások nagy része a régi típusú közművelődési adatszolgáltatás, népfrontos beidegződés hangulatát hordozza magában, míg a most meghatározó inkább az érték, a társadalmi hatás, a közönség. Azonban a kulturális kormányzatnak nincs olyan szempontrendszere, amihez igazodhatnánk, értékelhetnénk. A minél nagyobb számú és differenciált összetételű emberek eléréséhez szükség van a szabványosításra (ez azonban nem a teljes egységesítés erőltetése, hanem az átjárhatóság, közös lekérdezhetőség, országos portál biztosítása), ill. az információhoz való hozzájutás joga, ingyenessége nem sérülhet (és nem is sérül azzal, ha a már feldolgozott információ felhasználásának szabályozása megtörténik, tehát nyugodtan lehet térítési díjat kérni az emelt szintű szolgáltatásért).
Több hozzászólás is szólt arról, hogy a mainál sokkal jobb informatikai felkészültség, a marketing szempontok figyelembe vétele, valamint a közreadás, eljuttatás mikéntjének megváltoztatása szükséges, hiszen a modern szolgáltató levéltár – a levéltári szakmai tevékenység részeként – nem egyenlő az ügyfélszolgálattal. Szintén szükségesnek látták, látják a levéltárosok a PR és marketing munka, valamint a levéltári alaptevékenység, a rájuk fordított idő és energia arányának meghatározását, főleg olyan helyeken fontos ez, amely személyi ellátottság tekintetében gondokkal küzd. Sölch Miklós (MOL) kiemelte: alapvetően rossz a könyvtárakkal és múzeumokkal való versenybe kényszerítés. Az egyetemi levéltárakkal kapcsolatosan Szögi László az egyetemi oktatásba valamilyen módon való bekapcsolódást vetette fel.
A hozzászólások sorát Gorjanac Rádojka (OKM) zárta. Azzal a gondolattal kezdte hozzászólását, hogy a levéltárak fontos célja legyen a társadalmi elismertség növelése (amelynek eszköze a minőségbiztosítás), valamint felhívta a figyelmet az első levéltári kontaktus élményének meghatározó voltára. A szakminisztérium a nyitott kapuk levéltára elvét tartja szem előtt, amelynek pillérei az igazgatás, állampolgári jogok érvényesítése, a használhatóság (tudományos és laikus kutató, állampolgár számára), valamint az ismeretterjesztés (oktatás, népszerűsítés). Ígéretet tett az illetéktörvény módosításának lehetőségeire (bevételnövelés céljából), végül pedig kiemelte, hogy szakmailag, jogszabályalkotásban jobban állunk, mint a múzeumok, könyvtárak, viszont meglátása szerint az új elvárások, kihívások befogadása nagyobb gondot jelent számunkra.

Batalka Krisztina-dr. Molnár László