Címke: Közgyűlés

MLP – Hír a vándorgyűlésről

A Magyar Levéltári Portálon Batalka Krisztina adott hírt a vándorgyűlésről:

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetemen 2020-ban alakult levéltár. A csatlakozás apropójából a tanácskozásnak idén a győri egyetem adott otthont.

Levéltárvezetői kerekasztal, levéltárszakmai kitekintő előadások, tisztújító közgyűlés, valamint gyűjteménylátogatások szerepeltek az MFLSZ 2021. évi vándorgyűlésének napirendjén (a teljes program itt tekinthető meg). A rendezvényen szinte az összes, levéltárat fenntartó hazai felsőoktatási intézmény levéltárosai megjelentek.

A rendezvény vendége volt Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese, Bényei Balázs István és Halász János, az EMMI Könyvtár és Levéltári Főosztály munkatársai, Kenyeres István, az MLE elnöke, a MELTE és a Fiatal Levéltárosok Egyesületének képviselői, valamint házigazdaként Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója.

„Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiemelt célja, hogy a modern technológia fejlődésével lépést tartva biztosítsa a hallgatók, az oktatók és kutatni vágyók információigényeit. Emellett fontosnak tartjuk a múlt értékeinek megőrzését is. A levéltár történeti dokumentumokat őriz, de nem a múltban él. Munkánkat csapatban végezzük őszinte, nyitott kollégákkal folyamatos fejlődésben. Az egyetemi levéltárak működésére vonatkozóan számos modell létezik, nálunk a könyvtár és levéltár egy szervezeti egységként, szakmailag önállóan, de szoros együttműködésben erősíti egymást” – emelte ki a győri egyetemi közgyűjtemény vezetője.

Az egyesületi tisztújítás eredményeképpen az MFLSZ négy évre újraválasztott elnöke Vajda Tamás (Szegedi Tudományegyetem), szintén régi-új alelnöke Osváth Zsolt (Semmelweis Egyetem). Elnökségi tagoknak Batalka Krisztinát (BME), Molnár Lászlót (Semmelweis Egyetem), Sági Évát (Soproni Egyetem), Tóth Krisztinát (ELTE) és Zsidi Vilmost (Budapesti Corvinus Egyetem) választották. Az egyesület titkára továbbra is Homor Péter (Széchenyi Egyetem).

A rendezvényről fotók az MFLSZ Facebook oldalán érhetők el.

A fotók itt is megtekinthetők:

Egyetemi híradás a vándorgyűlésről

A Széchenyi István Egyetem honlapján adott hírt a rendezvényünkről:
(A nyitóképen Vajda Tamás, dr. Zseni Anikó, Tóth Csilla és Bényei Balázs István. (Fotó: Horváth Márton))

Legújabb csatlakozóként a Széchenyi István Egyetemen adott otthont a levéltári vándorgyűlésnek

Vándorgyűlést tartott a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ), melynek legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetemen 2020-ban alakult levéltár. A csatlakozás apropójából a tanácskozásnak idén a győri egyetem adott otthont.

„A Széchenyi István Egyetem könyvtára 1974-től működik önálló szervezeti egységként, a levéltár létesítésére 2020-ban került sor. Utóbbi célja az egyetem múltjának kutatása és az egész egyetemre vonatkozó identitás kialakítása mellett a győri és a mosonmagyaróvári felsőoktatás több évszázados múltjának felidézése is” – mondta el megnyitóbeszédében dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese. Utalva az egyetemi levéltár tevékenységének sokszínűségére és fontosságára említette, hogy ezt a szolgáltatást a területhasználati változásokkal kapcsolatos kutatások miatt a Környezetvédelmi Tanszék oktatójaként is kihasználja.

Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója erre reflektálva fontosnak tartotta  köszöntőjében hangsúlyozni, hogy a levéltár szolgáltatásai mindenki számára elérhetők és nyitottak.

„Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiemelt célja, hogy a modern technológia fejlődésével lépést tartva biztosítsa a hallgatók, az oktatók és kutatni vágyók információigényeit. Emellett fontosnak tartjuk a múlt értékeinek megőrzését is. A levéltár történeti dokumentumokat őriz, de nem a múltban él. Munkánkat csapatban végezzük őszinte, nyitott kollégákkal folyamatos fejlődésben. Az egyetemi levéltárak működésére vonatkozóan számos modell létezik, nálunk a könyvtár és levéltár egy szervezeti egységként, szakmailag önállóan, de szoros együttműködésben erősíti egymást” – emelte ki az igazgató. Hozzátette: büszkeség, hogy az MFLSZ legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetem levéltára, ezért nagy öröm, hogy a csatlakozás apropójából a vándorgyűlésnek idén a győri egyetem adhat otthont.

Az esemény szervezését megköszönve a megnyitón személyesen üdvözölte a jelenlévőket Bényei Balázs István, az EMMI Könyvtár és Levéltári Főosztály főtanácsosa és Vajda Tamás, az MFLSZ elnöke is.

Homor Péter, a Széchenyi István Egyetem levéltárosa érdeklődésünkre elmondta, hogy a tanácskozás a személyes találkozáson túl alkalmat ad arra, hogy bemutassák eredményeiket, tájékozódjanak az országos levéltári projektekről. Az idei győri vándorgyűlésen pedig tisztújításra is sor került.

Ennek tükrében 2026-ig az MFLSZ elnöke Vajda Tamás, alelnöke Osváth Zsolt. Elnökségi tagoknak Batalka Krisztinát, dr. Molnár Lászlót, dr. Sági Évát, dr. Tóth Krisztinát és Zsidi Vilmost választották.

Elnökség

A hír eredetiben, illetve a Győr+ oldalon.

Tisztújító közgyűlés

Meghívó

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség tisztújító közgyűlését 2021. szeptember 15. (kedd) 10.00 órára összehívom.
Helye: Testnevelési Egyetem Könyvtár és Levéltár, 1123. Budapest, Alkotás u. 44.

Határozatképtelenség esetén 2021. szeptember 21. (szerda) 13.30 órára hívom össze.
Helye: Hotel Famulus, 9027 Győr, Budai út 4.

Napirend:
1. A közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása (levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítők)
2. Elnöki beszámoló (2016-2021)
3. Jelölő Bizottság beszámolója
4. Választási Bizottság megválasztása
5. Tisztújítás, szavazás (5 évre: elnök, alelnökök, elnökségi tagok, megválasztása)
Jelöltlista: itt letölthető

SZÜNET (szavazatszámlálás)

6. Megismételt szavazás (szükség szerint)

SZÜNET (szavazatszámlálás)

7. A választás eredményének kihirdetése.
8. A megválasztott elnök zárszava

A közgyűlésre tisztelettel meghívom, részvételére számítok! A második alkalomra összehívott közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes a meghirdetett napirendi pontok tekintetében.

Budapest, 2021. szeptember 1.

Vajda Tamás sk.
elnök

MFLSZ Vándorgyűlés – 2021, Győr

2021. évi Vándorgyűlés és Tisztújító Közgyűlés

PROGRAM

2021. szeptember 20.

Helyszín: Hotel Famulus, Győr, Budai út 4.

11.00-11.45: Szállás elfoglalása, regisztráció (Hotel Famulus)
12:00-13.00: Ebéd (Hotel Famulus)
13.15-13.30: A Vándorgyűlés megnyitása. Köszöntők
Bényei Balázs István főtanácsos, levéltári referens (EMMI Könyvtári és Levéltári Főosztály)
Dr. habil. Zseni Anikó oktatási rektorhelyettes (Széchenyi István Egyetem)
Tóth Csilla igazgató (Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltár)
Vajda Tamás elnök (MFLSZ)
13.30-14.30: Kerekasztal-beszélgetés az EEMI Könyvtári és Levéltári Főosztály, társegyesületek (MLE, MELTE, MLVT, FLE) és a levéltári intézmények vezetőinek részvételével (Levéltári Szakfelügyelet, NKA Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma, MNL, BFL, ÁBTL)
Beszélgetésvezető: Vajda Tamás elnök (MFLSZ)

14.30-14.45: Szünet

14.45-16.00: Egyetemi levéltárvezetők kerekasztala 1.
Beszélgetésvezető: Osváth Zsolt alelnök (MFLSZ)
Témakörök: Az egyetemi szaklevéltárak aktuális helyzete.
Felkért hozzászólók:
Bényei Balázs István főtanácsos, levéltári referens
Cseh Gergő Bendegúz levéltári vezető szakfelügyelő.

18.00-tól Vacsora (Hotel Famulus)

2021. szeptember 21.

Helyszín: Hotel Famulus

8.00-8.45: Reggeli

9.00-9.30: Egyetemi levéltárvezetők kerekasztala 2.
Beszélgetésvezető: Dr. Molnár László igazgató (Semmelweis Egyetem Központi Levéltára)
Témakörök: Levéltári Stratégia, Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS)
Felkért hozzászólók:
Batalka Krisztina levéltárvezető (BME Levéltára), a Levéltári Stratégiai Munkacsoport tagja
Zsidi Vilmos levéltárvezető (BCE Levéltára), a KDS Munkacsoport tagja

9.30-9.45: Hozzászólások, kérdések

9.45-10.15: Egyetemi levéltárvezetők kerekasztala 3.
Beszélgetésvezető: Dr. Molnár László igazgató (Semmelweis Egyetem Központi Levéltára)
Témakörök: VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár-MFLSZ „Trianon és a magyar felsőoktatás” projekt tervek, feladatok, UNIVA projekt, az MFLSZ közös adatbázisa tervek, feladatok
Felkért hozzászólók:
habil Dr. habil Ujváry Gábor CSc., intézetvezető, kutatócsoport-vezető VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)
Acél Róbert főlevéltáros (PTE Levéltára), MFLSZ UNIVA koordinátor

10.15-10.30: Hozzászólások, kérdések
10.30-10.45: Szünet

Levéltárszakmai kitekintő
Levelező elnök: Prof. Dr. Szögi László tiszteletbeli elnök (MFLSZ)

10.45-11.05: P. Holl Adrien (főosztályvezető, BFL) Kultúramenedzsment és állományvédelem
11.05-11.25.: Dr. Koltai András elnök (MELTE): EAD3: A levéltári leírás digitális szabványának új változata
11.25-11.45.: Dr. Dénesi Tamás igazgató (Pannonhalmi Főapátsági Levéltár): Levéltári alapkutatások az apátsági termékek hátterében
11.45-12.05: Levelező elnöki zárszó: Hc. Dr., Prof. Dr. Szögi László c. egyetemi tanár (MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport kutatási részlegvezető): Beszámoló MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport munkájáról

12.05-12.20: Hozzászólások
12.20-13.20 Ebéd (Hotel Famulus)

13.30-15.00: Az MFLSZ Tisztújító Közgyűlése

15.00 -15.15: Szünet

15.15 -15.35: Szendi Attila főigazgató (Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum): Beszámoló a „Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár Nyílt Kutatási Adatforrástár” projektről (online előadás)

18:00-től Vacsora (Hotel Famulus)

2021. szeptember 22.

8.00-9.00: Reggeli (Hotel Famulus)

9.00-12.00: Gyűjteményi séta Győrben
Indulás: Hotel Famulus (25 perc séta, 8:52, 9:04, 9:07 CITY busszal 7 perc)
Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltár megtekintése (Kb 40 perc)
15 perc séta
Győri Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár megtekintése (kb 50 perc)
„ARRABONA – JAURINUM – GIAVARINO –RAAB –GYŐR – Egy város emlékezete metszeteken és képeken” című kiállítást (igény szerint a Püspökvár-Toronykilátóval egybekötve) (1 óra)
Vissza Hotel Famulusba: 20 perc

12.30-tól: Ebéd, hazautazás

Letölthető program, és hasznos információk.

Felhívás – Tisztújító Közgyűlés 2021

logo

Felhívás

Tisztelt Intézményi Képviselők! Tisztelt Tagság!

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2021. szetember 20-án 16.15 órakor tartja tisztújító közgyűlését (Helyszín: Hotel Famulus Business Hotel 9027 Győr, Budai út 4-6.) ahol elnököt, alelnököt, elnökségi tagokat (5 fő) választ.

Tisztelettel kérek mindenkit, hogy a kitöltött Jelölő Ívet legyenek/legyetek szívesek mihamarabb, de legkésőbb 2021 szeptember 6-án éjfélig megküldeni a Jelölő Bizottság valamelyik tagjának e-mailben vagy postai úton az MFLSZ címére.

Tisztelettel:

Dr. Kiss Márton
a Jelölő Bizottság elnöke

 

A Jelölő Bizottság tagjai (az MFLSZ Elnökségének határozata alapján):

Elnök:
Dr. Kiss Márton (BME Levéltára)

Tagok:
Nagy Roland (Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár)
Toldi Lóránt (Nemzeti Közszolgálati Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár)

 

Elérhetőségek:

MFLSZ levelezési címe: 1085 Budapest, Üllői út 26.

Dr. Kiss Márton: kiss.marton@bme.hu
Nagy Roland: nagy.roland@uni-sopron.hu
Toldi Lóránt: toldi.lorant@uni-nke.hu

A Felhívás letölthető .docx formában.

MFLSZ Közgyűlés 2018

logo

Meghívó

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség közgyűlésére és szakmai napjára

2018 május 17-én (csütörtök) délelőtt 10.00 órára összehívom.

A közgyűlés helyszíne: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

a) Közgyűlés napirend

 1. Az MFLSZ 2017. évi jelentéseinek (szöveges beszámoló és pénzügyi elszámolás) megvitatása, elfogadása (Mellékletek: Egyéni tagdíj felhívás, többit lásd kiküldött e-mailben)
(Vajda Tamás)

 2. Az MFLSZ Ellenőrző Bizottsága évi jelentése az MFLSZ működéséről
(Lajkó Istvánné)

 3. A 2018. évi munkaterv és pénzügyi terv megvitatása, elfogadása (anyag mellékelve)(Osváth Zsolt)

 4. Az MFLSZ Elnökségének javaslata a jogi- és természetes személyek által fizetett tagdíj megemeléséről
(Vajda Tamás)

 5. Tájékoztatás az MFLSZ új titkárának megbízásáról
(Vajda Tamás)

 6. Egyebek

Jelölési tájékoztató

Tisztelt Tagság!

Tájékoztatni szeretnélek benneteket, hogy a jelölést lezártuk, szabálytalanságot sehol sem tapasztaltunk, a beérkezett szavazatok érvényesek voltak. A választási szabályzat értelmében az elnök, alelnök esetében 5, az elnökségi tagok esetében legalább 3 jelölés szükséges. A nyilatkozatok alapján a következő tagok vállalták a jelöltséget:

    JELÖLT ELNÖK

Vajda Tamás levéltárvezető (SZTE Levéltára)
szakmai önéletrajz
terveim

    JELÖLT ALELNÖK

Osváth Zsolt levéltárvezető (BCE Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár)
szakmai önéletrajz
publikációs lista

    JELÖLT ELNÖKSÉGI TAGOK

Kissné Bognár Krisztina, főlevéltáros
(VERITAS Történetkutató Intézet)

Dr. Molnár László, levéltárvezető
(Semmelweis Egyetem Levéltára)

Dr. Sági Éva, levéltárvezető, tudományos kutató
(NYME Központi Levéltár, Sopron)

Szemerey Tamásné, dr. nyug. levéltárvezető, tudományos kutató, egyetemi főtanácsos
(NYME Központi Levéltár, Sopron)

Dr. Varga Júlia, főlevéltáros
(ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár)

Zsidi Vilmos, levéltárvezető
(Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára)

 

Tisztelettel:
Székely Hunor
elnök
Jelölő Bizottság

Felhívás – Tisztújító Közgyűlés

FELHÍVÁS

Tisztelt Intézményi Képviselők! Tisztelt Tagság!

 

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2017.11.16-án 9.00 órakor tartja tisztújító közgyűlését (Szinbád Hotel Konferencia terem, Pécs) ahol elnököt, alelnököt, elnökségi tagokat (5 fő) választ.

Tisztelettel kérek mindenkit, hogy a kitöltött Jelölőlapokat legyenek/legyetek szívesek mihamarabb, de legkésőbb 2017. október 31. éjfélig megküldeni a Jelölőbizottság valamelyik tagjának e-mailben vagy postai úton az MFLSZ címére.

Tisztelettel: Székely Hunor
a Jelölőbizottság elnöke

  

A Jelölőbizottság tagjai (az MFLSZ Elnökségének 12/2017 (09.15.) MFLSZ eln. sz. határozata alapján)

Horváth Ákos (TE Könyvtár)
Magasházyné Székesváry Ildikó (SE Központi Levéltár)
Székely Hunor (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár)

 

Elérhetőségek:

MFLSZ levelezési címe: 1085 Budapest, Üllői út 26.
Horvát Ákos: horvath.akos@tf.hu
Magásházyné Székesváry Ildikó: magashazyne.ildiko@semmelweis-univ.hu
Székely Hunor: hszekely@mail.com, szhunor@caesar.elte.hu

MELTE – MFLSZ közös szakmai nap

A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ) közös szakmai napot tart  2017. április 20-án, csütörtökön, Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán (1015 Budapest, Piarista köz 1.), Szabványok, segédletek, nyilvántartási rendszerek címmel az alábbi programmal:

10:00–10:30 Az MFLSZ közgyűlése

10:30–10:40 Szakmai programindító (Szabadi István MELTE elnök, Vajda Tamás MFLSZ elnök)
10:40–11:00 Levéltári nyilvántartások egységesítése az egyetemi levéltárakban (Molnár László, Semmelweis Egyetem Levéltára–Osváth Zsolt, Szent István Egyetem, Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár)
11:00–11:20 Fondok, állagok, sorozatok és egyebek az egyházi levéltárakban (Koltai András, Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára)
11:20–11:40 Az egyetemi levéltárak AtoM 2.3 nyilvántartó rendszere (Acél Róbert (Pécsi Tudományegyetem, Egyetemi Levéltár)
11:40–12:00 A ScopeArchiv levéltári nyilvántartó rendszer bemutatása (Kohút Sára, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, fölkérés alatt)
12:00–12:15 kérdések, vita
12:15–13:00 ebéd (helyszín: Piarista Gimnázium, ebédlő)
13:00–15:00 Workshop: Munka az Atom 2.3 szoftverrel (vezetik: Koltai András, Acél Róbert), helyszín: Piarista Gimnázium, Budapest, informatika terem

Kérjük, hogy a programra előzetesen regisztráljon az e-mailben kapott linken, aki tagjaink közül részt akar venni.
Nekik az NKA támogatásának jóvoltából utazási költséget és ebédet biztosítunk.

Lásd még: facebook

Tisztújító közgyűlés

2009. március 19-én került sor az MFLSZ idei, tisztújító közgyűlésére, valamint azt követően rendkívüli elnökségi ülésre. Alábbiakban az itt történtekről szeretnék rövid tájékoztatást adni.

A közgyűlésen a tagság több mint 2/3-a részt vett, tehát sem a határozatképesség, sem a tervezett alapszabály-módosítás nem ütközött akadályokba.

Zsidi Vilmos elnök az elmúlt 8 évet értékelő beszédében hangsúlyozta: nem a semmiből indult 2001-ben az MFLSZ, hiszen volt már egy 1993 óta működő alapja. Az egyesületté alakulás óta azonban rendszeressé vált a hivatali működés, szakszerűvé a saját gazdálkodás, létrejött a szakmai érdekképviselet, valamint közös, egységes fellépési lehetőség teremtődött meg szakmai kérdésekben. Értékelésében kiemelte: ennek a szakmai fórumnak a felsőoktatási levéltárak számára való megteremtése tanulmányutakat, évi vándorgyűléseket, közös projekteket eredményezett (pl. adatbázis, kiadványsorozat), de személyes és baráti kapcsolatok kialakulását is lehetővé tette. Az elmúlt 8 év fő jellemzőjeként az egyszerre extenzív és intenzív fejlődést említette, amelyet nehéz lesz továbbra is párhuzamosan fenntartani.

A közgyűlés határozott az egyesület 2008. évi közhasznúsági jelentésének, valamint 2009. évi munkatervének és pénzügyi tervének elfogadásáról. Módosította továbbá az MFLSZ alapszabályát és létrehozta az elnökség ügyrendjét. Új vezetőség megválasztására is sor került (elnök: Dr. Molnár László, alelnök: Dr. Szögi László, elnökségi tagok: Zsidi Vilmos, Vajda Tamás, Szemerey Tamásné dr., Kissné Bognár Krisztina, Osváth Zsolt).

Az alapszabály módosítására a tartalom aktualizálása, valamint pontosítása és részletezése érdekében volt szükség, illetve a legjelentősebb változás az elnökség létszámának felemelése 5-ről 7 főre a demokratikusabb képviselet érdekében. Az elnökség munkáját részletesen, pontosan szabályozó ügyrend kidolgozását pedig azért láttuk szükségesnek, mert minden apró részlet nem fér bele az alapszabályba (és nem is feltétlenül odavaló), viszont az elmúlt majd egy évtizedben kialakult az elnökségi munkának egy olyan módja, gyakorlata, amelyet érdemes írásba foglalni a következő elnökségek munkáját megkönnyítendő.

A közgyűlésen a tisztújítás mellett egyesületi díjak átadására is sor került: Pőr Csilla és Zsidi Vilmos „Pro Archívo Universitatis” Serlegben részesültek az elmúlt két ciklusban elnökségi tagként, illetve elnökként végzett lelkiismeretes és áldozatos munkájuk elismeréseképpen.

A közgyűlést követően az új elnökség rendkívüli ülést tartott, ahol a feladatok átadásával összefüggő legfontosabb teendők megbeszélése történt meg. Zsidi Vilmos emellett beszámolt az MLE Választmányának előző napi üléséről, a felmerülő feladatokról, lehetőségekről. Végül a titkár tájékoztatott a folyamatban lévő pályázati ügyekről.

 

 

 

Közgyűlés Közgyűlés Veszprémben a Pannon Egyetemen

2007. március 1-jén került megrendezésre a Pannon Egyetem Könyvtárában, Veszprémben az MFLSZ idei első közgyűlése. Elfogadásra került az MFLSZ 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, a 2007. évi munkaterv és pénzügyi terv, valamint a 2006. évi gazdálkodásról szóló jelentés. A tagság megszavazta az egyéni tagdíjak módosítását is.
Dr. Szögi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár, Egyetemi Levéltár főigazgatója „Adatbázis-építés és digitalizálás az egyetemi levéltárakban” címmel tartott előadást, amelyben – tekintettel az idei és a következő évek várható nehézségeire, illetve az EU kulturális politikájának levéltárakkal, levéltárakban őrzött kulturális örökséggel kapcsolatos tendenciáira – az egyetemi levéltárak finanszírozási lehetőségeit, kitörési pontjait vázolta fel.
Dr. Kiss Márton levéltárvezető (BME Levéltára) ismertette az MFLSZ intézményi évfordulókkal kapcsolatos terveit és munkáját. Nemcsak a 2007-re, hanem a következő 5 évre vonatkozó különböző egyetemi évfordulók összeállítását is kérte az egyetemi levéltárak vezetőitől, munkatársaitól. Mindez azt a célt szolgálná, hogy a levéltárak előre felkészülhessenek az egyes egyetemeken tartott különböző évfordulós rendezvényekre, illetve akár kezdeményező szerepet is betöltsenek ezek megünneplésében.
A közgyűlés vendéglátója, dr. Egyházy Tiborné könyvtárfőigazgató bemutatta a Pannon Egyetem új könyvtárépületét és levéltári helyiségeit, valamint az ott folyó digitalizálás munkafolyamatát.