Hírek kategória bejegyzései

MLP – Hír a vándorgyűlésről

A Magyar Levéltári Portálon Batalka Krisztina adott hírt a vándorgyűlésről:

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetemen 2020-ban alakult levéltár. A csatlakozás apropójából a tanácskozásnak idén a győri egyetem adott otthont.

Levéltárvezetői kerekasztal, levéltárszakmai kitekintő előadások, tisztújító közgyűlés, valamint gyűjteménylátogatások szerepeltek az MFLSZ 2021. évi vándorgyűlésének napirendjén (a teljes program itt tekinthető meg). A rendezvényen szinte az összes, levéltárat fenntartó hazai felsőoktatási intézmény levéltárosai megjelentek.

A rendezvény vendége volt Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese, Bényei Balázs István és Halász János, az EMMI Könyvtár és Levéltári Főosztály munkatársai, Kenyeres István, az MLE elnöke, a MELTE és a Fiatal Levéltárosok Egyesületének képviselői, valamint házigazdaként Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója.

„Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiemelt célja, hogy a modern technológia fejlődésével lépést tartva biztosítsa a hallgatók, az oktatók és kutatni vágyók információigényeit. Emellett fontosnak tartjuk a múlt értékeinek megőrzését is. A levéltár történeti dokumentumokat őriz, de nem a múltban él. Munkánkat csapatban végezzük őszinte, nyitott kollégákkal folyamatos fejlődésben. Az egyetemi levéltárak működésére vonatkozóan számos modell létezik, nálunk a könyvtár és levéltár egy szervezeti egységként, szakmailag önállóan, de szoros együttműködésben erősíti egymást” – emelte ki a győri egyetemi közgyűjtemény vezetője.

Az egyesületi tisztújítás eredményeképpen az MFLSZ négy évre újraválasztott elnöke Vajda Tamás (Szegedi Tudományegyetem), szintén régi-új alelnöke Osváth Zsolt (Semmelweis Egyetem). Elnökségi tagoknak Batalka Krisztinát (BME), Molnár Lászlót (Semmelweis Egyetem), Sági Évát (Soproni Egyetem), Tóth Krisztinát (ELTE) és Zsidi Vilmost (Budapesti Corvinus Egyetem) választották. Az egyesület titkára továbbra is Homor Péter (Széchenyi Egyetem).

A rendezvényről fotók az MFLSZ Facebook oldalán érhetők el.

A fotók itt is megtekinthetők:

Egyetemi híradás a vándorgyűlésről

A Széchenyi István Egyetem honlapján adott hírt a rendezvényünkről:
(A nyitóképen Vajda Tamás, dr. Zseni Anikó, Tóth Csilla és Bényei Balázs István. (Fotó: Horváth Márton))

Legújabb csatlakozóként a Széchenyi István Egyetemen adott otthont a levéltári vándorgyűlésnek

Vándorgyűlést tartott a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ), melynek legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetemen 2020-ban alakult levéltár. A csatlakozás apropójából a tanácskozásnak idén a győri egyetem adott otthont.

„A Széchenyi István Egyetem könyvtára 1974-től működik önálló szervezeti egységként, a levéltár létesítésére 2020-ban került sor. Utóbbi célja az egyetem múltjának kutatása és az egész egyetemre vonatkozó identitás kialakítása mellett a győri és a mosonmagyaróvári felsőoktatás több évszázados múltjának felidézése is” – mondta el megnyitóbeszédében dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese. Utalva az egyetemi levéltár tevékenységének sokszínűségére és fontosságára említette, hogy ezt a szolgáltatást a területhasználati változásokkal kapcsolatos kutatások miatt a Környezetvédelmi Tanszék oktatójaként is kihasználja.

Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója erre reflektálva fontosnak tartotta  köszöntőjében hangsúlyozni, hogy a levéltár szolgáltatásai mindenki számára elérhetők és nyitottak.

„Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiemelt célja, hogy a modern technológia fejlődésével lépést tartva biztosítsa a hallgatók, az oktatók és kutatni vágyók információigényeit. Emellett fontosnak tartjuk a múlt értékeinek megőrzését is. A levéltár történeti dokumentumokat őriz, de nem a múltban él. Munkánkat csapatban végezzük őszinte, nyitott kollégákkal folyamatos fejlődésben. Az egyetemi levéltárak működésére vonatkozóan számos modell létezik, nálunk a könyvtár és levéltár egy szervezeti egységként, szakmailag önállóan, de szoros együttműködésben erősíti egymást” – emelte ki az igazgató. Hozzátette: büszkeség, hogy az MFLSZ legújabb intézményi tagja a Széchenyi István Egyetem levéltára, ezért nagy öröm, hogy a csatlakozás apropójából a vándorgyűlésnek idén a győri egyetem adhat otthont.

Az esemény szervezését megköszönve a megnyitón személyesen üdvözölte a jelenlévőket Bényei Balázs István, az EMMI Könyvtár és Levéltári Főosztály főtanácsosa és Vajda Tamás, az MFLSZ elnöke is.

Homor Péter, a Széchenyi István Egyetem levéltárosa érdeklődésünkre elmondta, hogy a tanácskozás a személyes találkozáson túl alkalmat ad arra, hogy bemutassák eredményeiket, tájékozódjanak az országos levéltári projektekről. Az idei győri vándorgyűlésen pedig tisztújításra is sor került.

Ennek tükrében 2026-ig az MFLSZ elnöke Vajda Tamás, alelnöke Osváth Zsolt. Elnökségi tagoknak Batalka Krisztinát, dr. Molnár Lászlót, dr. Sági Évát, dr. Tóth Krisztinát és Zsidi Vilmost választották.

Elnökség

A hír eredetiben, illetve a Győr+ oldalon.

Ellenőrző bizottsági jelentés

Az MFLSZ Ellenőrző Bizottsága elkészítette összefoglaló jelentését.

A Bizottság a 2020. évi közgyűlés óta a Szövetség Alapszabályában foglaltaknak megfelelően félévenként tartott ellenőrzést, munkájuk mind gazdasági, mind az MFLSZ működésére vonatkozó auditot tartalmazott.

A részletes jelentés itt letölthető.

Tisztújító közgyűlés

Meghívó

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség tisztújító közgyűlését 2021. szeptember 15. (kedd) 10.00 órára összehívom.
Helye: Testnevelési Egyetem Könyvtár és Levéltár, 1123. Budapest, Alkotás u. 44.

Határozatképtelenség esetén 2021. szeptember 21. (szerda) 13.30 órára hívom össze.
Helye: Hotel Famulus, 9027 Győr, Budai út 4.

Napirend:
1. A közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása (levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítők)
2. Elnöki beszámoló (2016-2021)
3. Jelölő Bizottság beszámolója
4. Választási Bizottság megválasztása
5. Tisztújítás, szavazás (5 évre: elnök, alelnökök, elnökségi tagok, megválasztása)
Jelöltlista: itt letölthető

SZÜNET (szavazatszámlálás)

6. Megismételt szavazás (szükség szerint)

SZÜNET (szavazatszámlálás)

7. A választás eredményének kihirdetése.
8. A megválasztott elnök zárszava

A közgyűlésre tisztelettel meghívom, részvételére számítok! A második alkalomra összehívott közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes a meghirdetett napirendi pontok tekintetében.

Budapest, 2021. szeptember 1.

Vajda Tamás sk.
elnök

MFLSZ Vándorgyűlés – 2021, Győr

2021. évi Vándorgyűlés és Tisztújító Közgyűlés

PROGRAM

2021. szeptember 20.

Helyszín: Hotel Famulus, Győr, Budai út 4.

11.00-11.45: Szállás elfoglalása, regisztráció (Hotel Famulus)
12:00-13.00: Ebéd (Hotel Famulus)
13.15-13.30: A Vándorgyűlés megnyitása. Köszöntők
Bényei Balázs István főtanácsos, levéltári referens (EMMI Könyvtári és Levéltári Főosztály)
Dr. habil. Zseni Anikó oktatási rektorhelyettes (Széchenyi István Egyetem)
Tóth Csilla igazgató (Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltár)
Vajda Tamás elnök (MFLSZ)
13.30-14.30: Kerekasztal-beszélgetés az EEMI Könyvtári és Levéltári Főosztály, társegyesületek (MLE, MELTE, MLVT, FLE) és a levéltári intézmények vezetőinek részvételével (Levéltári Szakfelügyelet, NKA Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma, MNL, BFL, ÁBTL)
Beszélgetésvezető: Vajda Tamás elnök (MFLSZ)

14.30-14.45: Szünet

14.45-16.00: Egyetemi levéltárvezetők kerekasztala 1.
Beszélgetésvezető: Osváth Zsolt alelnök (MFLSZ)
Témakörök: Az egyetemi szaklevéltárak aktuális helyzete.
Felkért hozzászólók:
Bényei Balázs István főtanácsos, levéltári referens
Cseh Gergő Bendegúz levéltári vezető szakfelügyelő.

18.00-tól Vacsora (Hotel Famulus)

2021. szeptember 21.

Helyszín: Hotel Famulus

8.00-8.45: Reggeli

9.00-9.30: Egyetemi levéltárvezetők kerekasztala 2.
Beszélgetésvezető: Dr. Molnár László igazgató (Semmelweis Egyetem Központi Levéltára)
Témakörök: Levéltári Stratégia, Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS)
Felkért hozzászólók:
Batalka Krisztina levéltárvezető (BME Levéltára), a Levéltári Stratégiai Munkacsoport tagja
Zsidi Vilmos levéltárvezető (BCE Levéltára), a KDS Munkacsoport tagja

9.30-9.45: Hozzászólások, kérdések

9.45-10.15: Egyetemi levéltárvezetők kerekasztala 3.
Beszélgetésvezető: Dr. Molnár László igazgató (Semmelweis Egyetem Központi Levéltára)
Témakörök: VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár-MFLSZ „Trianon és a magyar felsőoktatás” projekt tervek, feladatok, UNIVA projekt, az MFLSZ közös adatbázisa tervek, feladatok
Felkért hozzászólók:
habil Dr. habil Ujváry Gábor CSc., intézetvezető, kutatócsoport-vezető VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)
Acél Róbert főlevéltáros (PTE Levéltára), MFLSZ UNIVA koordinátor

10.15-10.30: Hozzászólások, kérdések
10.30-10.45: Szünet

Levéltárszakmai kitekintő
Levelező elnök: Prof. Dr. Szögi László tiszteletbeli elnök (MFLSZ)

10.45-11.05: P. Holl Adrien (főosztályvezető, BFL) Kultúramenedzsment és állományvédelem
11.05-11.25.: Dr. Koltai András elnök (MELTE): EAD3: A levéltári leírás digitális szabványának új változata
11.25-11.45.: Dr. Dénesi Tamás igazgató (Pannonhalmi Főapátsági Levéltár): Levéltári alapkutatások az apátsági termékek hátterében
11.45-12.05: Levelező elnöki zárszó: Hc. Dr., Prof. Dr. Szögi László c. egyetemi tanár (MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport kutatási részlegvezető): Beszámoló MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport munkájáról

12.05-12.20: Hozzászólások
12.20-13.20 Ebéd (Hotel Famulus)

13.30-15.00: Az MFLSZ Tisztújító Közgyűlése

15.00 -15.15: Szünet

15.15 -15.35: Szendi Attila főigazgató (Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum): Beszámoló a „Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár Nyílt Kutatási Adatforrástár” projektről (online előadás)

18:00-től Vacsora (Hotel Famulus)

2021. szeptember 22.

8.00-9.00: Reggeli (Hotel Famulus)

9.00-12.00: Gyűjteményi séta Győrben
Indulás: Hotel Famulus (25 perc séta, 8:52, 9:04, 9:07 CITY busszal 7 perc)
Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltár megtekintése (Kb 40 perc)
15 perc séta
Győri Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár megtekintése (kb 50 perc)
„ARRABONA – JAURINUM – GIAVARINO –RAAB –GYŐR – Egy város emlékezete metszeteken és képeken” című kiállítást (igény szerint a Püspökvár-Toronykilátóval egybekötve) (1 óra)
Vissza Hotel Famulusba: 20 perc

12.30-tól: Ebéd, hazautazás

Letölthető program, és hasznos információk.

Dr. Kiss Márton alapító tagunk Dóka Klára-díjat kapott

A Magyar Levéltárosok Egyesülete Sopronban tartottt éves rendes vándorgyűlésén Dr. Kiss
Márton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának főlevéltárosa kapta a Dóka Klára-díj I. fokozatát. Gratulálunk az elismeréshez!A kitüntetett szakemberek az egyesület vezetőivel. Dr. Kiss Márton jobbról a második.

MFLSZ vándorgyűlés jelentkezési felhívás

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2021. szeptember 20-22-én Győrben tartja éves Vándogyűlését.

Helyszín: Hotel Famulus Business Hotel 9027 Győr, Budai út 4-6. Honlapok: https://famulushotel.hu/ ; https://podiumetterem.hu/

A Vándorgyűlésre jelentkezni a következő űrlapon lehet: https://forms.gle/yjDjKfVeyhDXXBRk8

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség a Vándorgyűlésen tartja tisztújító közgyűlését. A jelöltállítás részleteiről itt lehet tájékozódni
http://www.mflsz.hu/hu/2021/07/07/felhivas-tisztujito-kozgyules-2021/

Sok szeretett várunk mindenki az idén várossá válásának 750-ik évfordulóját ünneplő Győrbe!

Dr. Virágos Márta a 2021. évi Kosáry Domokos-díjas

A gödöllői Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár kezdeményezésére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelőd intézményének Szenátusa Kosáry Domokos-díjat alapított a könyvtár névadójának, tudományszervező könyvtárigazgatójának tiszteletére a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából.
A díj 2013 óta a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható egyetemi és egyetemen kívüli személyiségeknek.
Az idei és az előző évben odaítélt Kosáry Domokos-díjakat 2021. július 2-án, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén vették át a díjazottak Gyuricza Csaba rektortól és Koósné Török Erzsébet ny. főigazgatótól, a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnökétől.
A MATE Szenátus ünnepi ülésén elsőként a 2020. évi Kosáry Domokos-díjasok elismerése került átadásra, mivel a járványügyi helyzet miatt erre az előző évben nem volt lehetőség. A két neves professzor korábban már bemutatásra került a helyi és országos médiában.
A Kuratórium javaslatára az Egyetem Szenátusa 2020-ban Kosáry Domokos-díjat adományozott dr. Mézes Miklós tanszékvezető, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola vezetője részére a tudományos újságírás előmozdításáért, a könyvtár és könyvtárhasználat támogatásáért, valamint a tudományos írások oktatásba történő mihamarabbi bekerüléséért tett erőfeszítéseiért.
Szintén 2020-ban az Egyetem Szenátusa posztumusz Kosáry Domokos-díjat adományozott
dr. M. Csizmadia Béla (1942–2019) gépészmérnök, professor emeritus, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának egykori elnöke részére magas szintű, több évtizeden át végzett szakmai, oktatói és tudományos tevékenységének elismeréseként, a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár törekvéseinek példaértékű támogatásáért, a könyvtári szolgáltatások alakításához hozzájáruló tevékenységéért. A posztumusz díjat fia, M. Csizmadia Gábor vette át.
2021-ben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa a Kosáry Domokos-díjat
dr. Virágos Márta tudományos főmunkatárs, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár ny. főigazgatója, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának egykori elnöke részére adományozta több évtizeden át végzett kiemelkedő oktatói és tudományos munkája, a könyvtár- és információszolgáltatás, a könyvtárosképzés területén elért szakmai eredményei, az egész magyar könyvtárügyért, kiemelten az egyetemi könyvtárakért tett fáradozásai, példaértékű vezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként a Kosáry Domokos-díj Kuratórium javaslatára.

Koósné Török Erzsébet ny. főigazgató, a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke
Molnár Szilvia könyvtárvezető / MATE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár
Katona Adrienn, a Kosáry Domokos-díj Kuratórium titkára
Fotó: Balázs Gusztáv

Felhívás – Tisztújító Közgyűlés 2021

logo

Felhívás

Tisztelt Intézményi Képviselők! Tisztelt Tagság!

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2021. szetember 20-án 16.15 órakor tartja tisztújító közgyűlését (Helyszín: Hotel Famulus Business Hotel 9027 Győr, Budai út 4-6.) ahol elnököt, alelnököt, elnökségi tagokat (5 fő) választ.

Tisztelettel kérek mindenkit, hogy a kitöltött Jelölő Ívet legyenek/legyetek szívesek mihamarabb, de legkésőbb 2021 szeptember 6-án éjfélig megküldeni a Jelölő Bizottság valamelyik tagjának e-mailben vagy postai úton az MFLSZ címére.

Tisztelettel:

Dr. Kiss Márton
a Jelölő Bizottság elnöke

 

A Jelölő Bizottság tagjai (az MFLSZ Elnökségének határozata alapján):

Elnök:
Dr. Kiss Márton (BME Levéltára)

Tagok:
Nagy Roland (Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár)
Toldi Lóránt (Nemzeti Közszolgálati Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár)

 

Elérhetőségek:

MFLSZ levelezési címe: 1085 Budapest, Üllői út 26.

Dr. Kiss Márton: kiss.marton@bme.hu
Nagy Roland: nagy.roland@uni-sopron.hu
Toldi Lóránt: toldi.lorant@uni-nke.hu

A Felhívás letölthető .docx formában.

Év Levéltára 2020

A díj majdnem egy évtizedes története során első alkalommal lett egyetemi levéltár az Év Levéltára! A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2020-ban a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélte a rangos szakmai díjat. Az online díjátadóra és az azt követő konferenciára online formában került sor 2021. április 13-án. A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség nevében ezúton gratulálunk a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának és munkatársainak! Lengvári István a díjjal
A díjátadó és a konferencia felvétele megtekinthető az MLE Youtube csatornáján.

https://www.youtube.com/watch?v=gOtuOUpEF5c

Beszámolókat az eseményről az alább a linkeken olvashatnak: http://www.archivportal.hu/hu/blog/online-formaban-kerult-sor-az-ev-leveltara-2020-dijatado-unnepsegre/
https://univpecs.com/egyetemi_elet/pte_egyetemi_leveltare_az_ev_leveltara_dij
https://www.bama.hu/kultura/helyi-kultura/ismet-a-pecsi-lett-az-ev-leveltara-2020-ban-3706474/

A meghívó és a program:
http://www.archivportal.hu/media/uploads/blog/ev_leveltara_2020_meghivo_web.pdf

Kosáry Domokos-díj 2021 – jelölési felhívás

A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:

 

Jelölési felhívás

Kosáry Domokos-díj adományozására – 2021

 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézménye Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított.
Az Alapító Okirat értelmében „A díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.”
A díjazott személyére egyének és testületek tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2021. április 20-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium javaslatára az egyetem Szenátusa dönt. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.

Köszönettel várjuk a javaslatokat a 2021. évi Kosáry Domokos-díj jelöltjére!

Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, a kuratórium elnöke

A javaslattételi lap

A javaslat beküldésének címe:

Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
MATE Rektori Kabinet − 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. sz.
Elektronikus cím: Katona.Adrienn@uni-mate.hu