Vándorgyűlés Szeged 2022.08.24-26. képgaléria
Fotó: Acél Róbert
10.45-11.45: Regisztráció, csomagok leadása
Helyszín: Hotel Auris (Szeged, Boldogasszony sgrt. 14.)
12:00-13.00: Ebéd (Hági Udvar és Étterem Szeged, Kelemen László u. 3.)
13.20-13.35: A vándorgyűlés megnyitója
Helyszín: SZTE Központi Épület földszint V. terem (Szeged Dugonics tér 13.) Tovább a folytatáshoz
Egy évtizede a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (KDKL) kezdeményezésére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézményének Szenátusa Kosáry Domokos-díjat alapított a könyvtár névadójának, tudományszervező könyvtárigazgatójának tiszteletére. Tettük ezt azzal a szándékkal, hogy a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából alapított díjjal őrizzük és mutassuk meg azt a szellemi méltósággal és cselekvő erővel létrehozott időtálló értéket, amit Kosáry Domokos alkotott. Célul tűztük ki azt is, hogy minél szélesebb körben megismertessük Kosáry könyvtári területen végzett példát adó munkáját és mindenkor tanúsított emberi nagyságát, tartását.
A díj 2013 óta a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható egyetemi és egyetemen kívüli személyiségeknek.
2022. június 17-én a díj immár 10. alkalommal került átadásra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén. A jubileumi évben a MATE Szenátusa a Kosáry Domokos-díj Kuratórium javaslatára a díjat Orosz István történész, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem professor emeritusa részére adományozta oda magas szintű tudományos tevékenysége, elsősorban az agrártörténeti kutatásokban elért kimagasló eredményei, a felsőoktatásban vállalt feladatainak példaértékű teljesítése és a tudományos élet szervezéséért végzett elkötelezett munkája elismeréseként. Tovább a folytatáshoz
Forrás: https://www.omikk.bme.hu/leveltar/hirek/20220530/kituntetes
(változtatás nélkül)
Dr. Kiss Márton főlevéltáros több mint 30 éven át végzett kiemelkedően precíz, elhivatott és folyamatosan magas színvonalú munkájáért részesült elismerésben.
A Sztoczek József Emlékérmet azon egyetemi munkatársak méltó elismerésére alapította a Műegyetem szenátusa, akik több éven át az igazgatásban, a gazdálkodásban, az üzemeltetésben, a fejlesztésben vagy más egyetemmel kapcsolatos területen nyújtott teljesítményükkel kiemelkedően szolgálták a BME érdekeit. A díjat minden évben a május végi ünnepi szenátusi ülésen adják át. A BME Szenátusa elé terjesztett bővebb indoklás alapján kollégánknak a Műegyetem történeti értékű iratainak biztonságos megőrzése, feldolgozása és szolgáltatása, valamint a hiteles információk biztosítása érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkáját díjazták.
Dr. Kiss Márton középiskolai tanulmányait követően, 1975-1979 között az Akadémiai Kiadó munkatársa volt. Az ELTE BTK történelem-levéltár szakot 1979-1984 között végezte el, bölcsészdoktori fokozatot 1989-ben szerzett. A BME Központi Könyvtár levéltári részlegében kezdte meg szakmai pályafutását, ahol 1984-1989 között levéltárosként dolgozott. Ezt követően az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségének szerkesztője volt 1989-1992 között. Ezután visszatért a BME Levéltárba, ahol azóta is dolgozik, 1992-2013 között a Levéltár vezetőjeként. Eközben 1996-2006 között a Révai Új Lexikon munkatársa volt cikkíróként és szerkesztőként, 2002-2009 között pedig az Állatorvos-tudományi Egyetemen is ellátta a levéltárosi feladatokat.
Dr. Kiss Márton a kitartó és alapos történész-levéltárosok közé tartozik. Az első évfolyamok egyikeként végezte el az ötéves levéltáros, történelemmel párosított képzést az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai tevékenységét meghatározta, hogy szinte egész életében egyetlen, speciális forrásanyagot őrző, kis létszámú levéltári intézményben dolgozott. Így minden levéltári munkafolyamatot megismert és végzett, továbbá a Műegyetem történetének, mindenkori működésének, iratkezelésének és levéltári iratanyagának legalaposabb szakértőjévé vált. A levéltári iratanyag általa történő rendszerezése, tagolása és segédletekkel ellátása példaértékű, amely nagyban hozzájárul a történeti dokumentumok könnyű és gyors kutathatóságához. Mindig precíz, kiegyensúlyozott és folyamatosan magas színvonalú munkavégzés jellemzi. Az állandóság és következetesség mellett szakmai és emberi értékei közé sorolható, hogy a levéltárak világában is megjelent új és erősödő igényekhez – sokszor saját határait túllépve – adaptálódott.
Levéltárvezetői munkásságának egyik eredménye, hogy az egyetemi szervezeti egységeknél őrzött iratanyag átvételével és feldolgozásával párhuzamosan kialakultak és megszilárdultak a levéltári szolgáltatások professzionális keretei is, amely lehetővé tette az iratanyag hasznosulását. Szintén jelentős tevékenysége volt a Millenniumi Évkönyv szerkesztése, amelyben a pontos levéltári adatok alapján kerültek bemutatásra Egyetemünk büszkeségei: rektorok és dékánok, Nobel-díjasok, a legmagasabb állami kitüntetésben részesültek, valamint az egyetem kitüntető címeivel elismertek, illetve mindazok, akik doktori címüket a Műegyetemen szerezték.
Publikációi is szakmai beágyazottságát, érdeklődését támasztják alá: elsősorban felsőoktatás-történeti és a történelem segédtudományai körében ír és szerkeszt. Doktori értekezésének heraldika (címertan) volt a témája, később repertórium, forráskiadvány, adattár, bibliográfiák is fűződnek a nevéhez. Levéltárosi szemlélete, a mindenkor igényes és alapos forráshasználat alapkutatásokra épülő történeti témájú írásaiban is meghatározók, konferencia-előadásai, tanulmányai mindig összefoglaló jellegűek, azokat kivétel nélkül átgondoltság és kiérleltség jellemzi, ahogy 37 éves munkásságának egészét.d
1984 óta tagja a Magyar Levéltárosok Egyesületének, valamint alapító tagja a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetségnek (1993), amelynek elnökségi tagja is volt 2001-2005 között. Több egyetemi levéltár iratanyagának rendezésében és alapvető szakmai nyilvántartásainak elkészítésében vett részt.
2022 március 4.
Magyarország négy országos múzeumi, illetve közgyűjteményi szakmai szervezetének elnöke 2022. március 3-i egyeztetésén mély aggodalmát fejezte ki a 2022. február 24-én Ukrajna ellen megindított katonai támadás és az azóta is folyó kiterjedt, a civil lakosságot is súlyosan érintő hadi cselekmények miatt. A híradások nyomán azt tapasztaljuk, hogy a háború következtében a népességet tragikusan érintő események mellett a kultúra intézményei, épületei, a bennük őrzött kulturális javak és az azokat gondozó munkatársak is súlyos veszélybe kerültek. Meggyőződésünk, hogy egy-egy nemzet kultúrája a világ kultúrájának a része, és a sérülések, károk nemcsak Európát, de az egész világot is végzetesen sújtják.
A Kosáry Domokos-díjjal kapcsolatban a következő felhívás közzétételére kértek minket:
Jelölési felhívásKosáry Domokos-díj adományozására – 2022 |
Egy évtizede, 2013-ban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) jogelőd intézménye Szenátusának támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére Kosáry Domokos-díjat alapított. 2022-ben a díj immár 10. alkalommal kerül átadásra.
Az Alapító Okirat értelmében „A díj a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében több éven át elért kimagasló eredmény, a könyvtár érdekében, a könyvtárügyért kifejtett támogatás, illetve az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatásokban végzett magas szintű tevékenység elismeréseként, vagy a történettudomány területén végzett elkötelezett, kimagasló történészi munka megbecsüléseként adományozható.”
A díjazott személyére egyének és testületek tehetnek javaslatot.
Az írásba foglalt, részletes indoklást tartalmazó előterjesztést 2022. március 31-ig szükséges megküldeni a lent megadott elérhetőségek valamelyikére.
A díj odaítéléséről 5 fős kuratórium javaslatára az egyetem Szenátusa dönt. A díjat a MATE Szenátus tanévzáró ünnepi ülésén az egyetem rektora és a Kosáry Domokos-díj Kuratórium elnöke adja át.
Köszönettel várjuk a javaslatokat a jubileumi év Kosáry Domokos-díj jelöltjére!
Koósné Török Erzsébet s. k.
ny. főigazgató, a kuratórium elnöke
A javaslat beküldésének címe:
Kosáry Domokos-díj Kuratórium, Katona Adrienn kuratóriumi titkár
MATE Rektori Kabinet – 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Elektronikus cím: Katona.Adrienn@uni-mate.hu